35 éves az Útkeresés Segítő Szolgálat

Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat. A jubileumi alkalomból átadták a szociális szakma és az önkormányzat elismerését is a Gárdonyi iskolában rendezett jubileumi gálán.
A nagyszabású ünnepi eseményt a házigazda intézmény diákjainak táncos produkciói nyitották meg, majd Pintér Tamás polgármester köszöntötte az ünneplőket.

Köszönet az áldozatvállalásért
A város első embere kiemelte, kezdetben csak Dunaújvárosban, mára már a várossal együtt 16 településen, több mint 50 fővel, több száz családnál és több mint 60 intézményben végez segítő munkát az Útkeresés Segítő Szolgálat – amiért személy szerint is végtelenül hálás és büszke:
– Egy város polgármestereként kevés megnyugtatóbb dolog van annál a tudatnál, hogy önök itt vannak és legyen szó bármilyen krízisről – akár személyi, akár városi szintű krízisről – feltétel nélkül számíthatunk az intézményre, gondoljunk csak a koronavírus-járványra, vagy az ukrán menekültek ellátására. 35 év mögöttük, ki tudja, hány év előttük. Én mindre további sok sikert, kitartást, fejlődést kívánok!

Közös úton, csak előre!
Mészárosné Libor Ágnes, az intézmény vezetője ünnepi beszédében a szolgálat jelenére fókuszált, és mint mondta, intézményük folyamatosan fejlődik:
– Nemrég indult el a helyettes szülői hálózatunk, és alakult meg a Szolgálat alapítványa, az Érted Vagyunk 1987 Alapítvány, amely az Útkeresés Segítő Szolgálat szakmai egységeinek tevékenységeihez és az intézmény működéséhez kapcsolódóan a szolgáltatásokat igénybe vevő kliensek szociális és gyermekjóléti ellátásának javítását szolgálja.

A Szolgálat mindennapjait Bojtorján Úton vagyok című dala pár sora írja le leginkább: „Látod már megint indulok, egy helyben állni nem tudok. Pedig már egyre többször elfáradok, De még úton vagyok, te is láthatod!” – fogalmazta meg az intézmény vezetője.
Az ünnepi eseményen az intézmény elmúlt évtizedeit az egykori vezető, Kissné Fekete Éva mutatta be egy előadás részeként. Mindemellett pedig a nyugdíjba vonuló kollégákat is köszöntötték, valamint átadták a jubileumi rajzpályázat díjait is.

Az ünnepség végén a születésnapi tortát is felszeletelték; az esemény szép pillanatairól meséljenek a képek – boldog, születésnapot, Útkeresés!

Forrás: dunaujvaros.com